Iskolánkat két hetedik és két nyolcadik osztályos tanuló képviselte: Hausknecht Vivien, Páva Laura, Hegedűs Mátyás és Syllaba Jázmin. A verseny alapfeltétele a magyar helyesírás alapos ismerete. A négy tanuló közül Páva Laura bizonyult a legjobbnak, aki az összesítésben a 6. helyen végzett. Gratulálunk és Fundárek Szilvia tanító néninek köszönjük a felkészítést.
Újdonságok
Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny regionális forduló 2018. március 2.
Ismerd meg a szlovák nyelvet - 2018. március 1.
A Poznaj slovenskú reč - Imerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny iskola furdulóján 3 negyedik osztályos tanuló: Bachorecz Lara Hanna, Gábriš Nikoletta és Štrbík Lea eredményesen szerepeltek. A verseny járási fordulóján Štrbík Lea képviselte az iskolát, aki ezüstsávos minősítéssel tért haza. Szívből gratulálunk és köszönjük Révész Mária tanitó néninek a felkeszítést.
Nyitott nap 2018. február 28.
- 6
Szeretettel vártuk a kedves szülőket az iskola nyitott napjára. Szívesen figyelték a mozgalmas délelőttöt, különösen az első osztályosok alapozó tornáját. Örömmel tapasztaltuk, hogy a leendő elsősök szülei is érdeklődéssel vettek részt a délelőtti tanításon, majd az iskolaérettségi előadáson kaptak hasznos információkat a beiskolázásról.
Mobil planetárium 2018. 2. 23.
- 2
Csillagászati bemutatóval kedveskedtünk nemcsak az iskola diákjainak, hanem az óvodásoknak is.
A 3 dimenziós filmbemutató egy kupola alakú mobil planetáriumban varázsolt el mindenkit. Kellemes élményben volt mindenkinek része.
Kerületi Angol Olimpiász 2018. február 14.
Ismét angol sikernek örülhetünk. Jurusa Sára a Kerületi Angol Olimpiász sikeres megoldója lett.
Gratulálunk neki és felkészítőjének Fundárek tanító néninek.
V. Farsangi Kupa 2018. 2.13.
- 13
Iskolánk V. alkalommal szervezte meg a farsangi focitornát, ahol nemcsak a régió iskolái képviseltették magukat. Örültünk,hogy a meghívott magyarországi csapatok is elfogadták meghívásunkat. Nyolc csapat várta izgatottan a torna első mérkőzését.
Balatonszárszó, Dunamocs, Kéménd, Kürt, Nyergesújfalu, Tát, Szalka és a házigazda Muzsla csapata mérték össze erejüket. Jókedvű szurkolók biztatták a csapatokat, akik izgalmas mérkőzésekkel fokzták az izgalmat. A döntő mérközések felállították a végső eredményt, ahol a torna legjobbjának a helyi csapat bizonyult. Szívből gratulálunk mindenkinek.
A torna legjobb játékosa Nyergesújfalu, a legjobb kapus Kéménd és a legjobb góllővő Muzsla játékosa lett. Köszönjük a csapatoknak a részvételt, Ármai Adrián tanító bácsinak a szervezést. HAJRÁ MUZSLA!
1. Muzsla
2. Nyergesújfalu
3. Kéménd
4. Balatonszárszó
5. Dunamocs
6. Kürt
7. Szalka
8. Tát
Sítábor 2018
- 21
A hagyományos sítáborban ismét sok élménnyel gazdagodtunk. Köszönöm minden résztvevő vidámságát, kitartását és a közösség építő erejét.
Angol Olimpiász
Az Angol Olimpiász járási fordulóján Jantošík Napsugár 7. évfolyamos tanuló képviselte iskolánkat. A nehéz írásbeli feladatot nagyon ügyesen megoldotta, így bejutott a szóbeli versenyre, ahonnan EREDMÉNYES MEGOLDÓként tért haza. Szívből gratulálunk és Fundárek tanító néninek köszönjük a felkészítést.
Elsősök avatása 2017. december
Az elsősök fogadalomtétele
Én kicsi elsős fogadom,
hogy iskolám szabályait pontosan betartom!
A piros pólómat, ha kell mindig hordom.
Nem henyélek, szorgos leszek,
hogy rám mind büszkék lehessetek!
Megtanulok számolni, szépen írni, olvasni,
hamarosan minden titkot meg tudok majd fejteni.
Én leszek a legjobb diák a Tiszán innen, Dunán túl,
dicsőséget szerzek akár az Óperencián túl.
Mosolyt adok és kapok. Tiszta, kicsiny szívemmel,
szerető lelkemmel a földkerekségen mindenkit meghódítok.
Mézeskalácssütő-verseny 2017. december
- 13
Köszönjük a gyönyörű munkákat!
Rajzos sikerek 2017.12.15.
A Nyitra Megyei Művelődési Központ rajzpályázatot hirdetett ,,Hol volt, hol nem volt..." címmel. Iskolánk diákjai szívesen kapcsolódtak be a versenybe. Örömmel értesültünk, hogy a regionális fordulón Ruzsík Lilien a III. kategória 3. helyezését szerezte meg. Szabó Benedek a kategória 1. helyén végzett. Munkájá a kerületi versenyen a 2. legszebbnek bizonyult. Gratulálunk minden versenyzőnek. A szép eredményeknek nagyon örülünk. Fekete Éva tanító és Benkó Mária tanító néniknek köszönjük a felkészítést.
Íme a legszebb munkák!
Mikulás napi virágkötő verseny 2017.12.6.
Diákjaink munkái
Jantošík Napsugár 7. évfolyam
Kostolánsky Kiara munkáját a zsűri különdíjjal jutalmazta (7. évfolyam)
Bagota Márk 8. évfolyam
Gróf Virág 7. évfolyam
Gratulálunk a különdíjhoz, Fekete Éva tanító néninek köszönjük a felkészítést.
Nálunk járt a Mikulás
- 4
Adventi gyertyagyújtás
Mézeskalács sütő verseny és kiállítás
Futsal járási selejtező 2017.11.29.
Iskolánk diákcsapata ismét bizonyított. A járási teremfoci bajnokságon Szőgyén, Szalka és Párkány csapatát sikerült háttérbe szorítaniuk. Gratulálunk a selejtezőn elért első helyezéshez, Ármai tanító bácsinak köszönjük a felkészítést!
Rákóczi ösztöndíj 2017.11.22.
- 9
-A magyar iskola a gyermek anyanyelvének, kultúrájának gyökereit őrzi, ápolja, erősíti.
- A magyar iskola évezredek viharát álló példaképekkel nevel, akiknek szellemiségét is átadja: mint például: Szent István, Mátyás király, Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Fábry Zoltán, Estreházy János,
- A magyar iskola a magyarság jövőjében való hitre nevel, miközben a magyarság hagyományait ápolja.
Ebben a szellemben nyújtotta át iskolánk 24 kis elésősének a Rákóczi Szövetség a Beiratkozási Program ösztöndíját.
Halzl József a Rákóczi Szövetség elnöke példaértékűnek nevezte az iskolánk diáklétszámának növekedését.
Kincskeresők XIII. országos konferenciája 2017.11.9.
Iskolánk két 7. évfolyamos diákja, Kostolánsky Kiara és Zalaba Imre a XIII. KINCSKERESŐK regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján képviselték iskolánkat Dunaszerdahelyen. Munkájuk az ,, Emlékeket keresve" címet kapta, amellyel arany sávos minősítésben részesültek. Köszönet Antos Bernadett tanító néninek a felkészítésért. Gratulálunk a szép eredményhez!
XIX.Váci Szorobántalálkozó 2017.10.5.
Iskolánk szorobánosai ismét összemérték tudásukat Vácon a XIX. szorobántalálkozón. Nagy örömünkre Radošicky Emma és Kiš Rebeka 1. helyezést, Ruzsík Lilien 2. helyezést, Vágvölgyi Orsolya és Hausknecht Krisztián 3. helyezést szerzett. A szép eredményekhez szívből gratulálunk, Hausknecht Éva tanító néninek köszönjük a felkészítést.
Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedő 10.4.
Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium IX. alkalommal szervezte meg alap- és középiskolás diákok számára a szövegértelmezési vetélkedőt. A versenyfeladatok az alapiskolások kategóriájában Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című művéhez, a középiskolások kategóriájában pedig egy Móricz-novellához, A kicsihez kapcsolódtak. Iskolánkat Syllaba Jázmin és Száz Emese képviselte.
News archive